
A Pénzverdei játékvasút ma csak PV-nek rövidített retró játék az 50-es évekből.
Nekem még van, de már sajnos nem sokáig.
Az ötvenes években Magyarországon nem igazán volt tömeges játék gyártás. A háború után több próbálkozás is volt. Az egyik ilyen a Pénzverde által gyártott elektromos játék vasút nullás méretben. A Pénzverde saját fejlesztése volt és az átlag ember számára nem éppen megfizethető áron került forgalomba (a Pannónia szett ha jól tudom 1300,- Ft körül). Ennek ellenére nem igazán érthető az a hozzá állás, hogy bár a gazdaságtalan gyártást leállították (ez persze érthető), de a teljes hátteret dokumentációt és gyártó szerszámokat is megsemmisítették a hatvanas évek elejére. Ekkor világszerte folyt nullás játék vasút gyártás, mind a Szovjetunióban mind tőlünk nyugatabbra. A pénzverdei kisvasútból pár példány még az USÁ-ba is elkerült.
Annak ellenére hogy a későbbiekben is folyt fém lemez játékok (például Lemezárugyár) gyártása, a játék vasutak gyártására már csak Ktsz-ek és egyéni kis cégek próbálkozásai voltak jellemzőek a szocializmus alatt Magyarországon, nem kis részben e KGST “munkamegosztás” miatt. Ilyen színvonalas komplett szettet néhány fröccsöntött próbálkozástól eltekintve azóta sem gyártott magyar cég. Ma is csak a nyugati cégek leányvállalatai (Märklin – Győr, Viesmann – Bátonyterenye) gyártanak és néhány kisvállalkozás próbálkozik szinte csak egyedi gyártásban.
A Pénzverde viszont létrehozott egy komplett szettet. Az elektromos meghajtástól a masszív fa dobozolásig minden itt készült Magyarországon. Több variáció volt. Három alapszettet terveztek (Előre, Pannónia és a végén a Helikon), de a gyártási lehetőségek (rendelkezésre álló alapanyagok vagy inkább azok hiánya miatt) számos variáció született. Volt teher szerelvény, személy vagonos, eleinte két merev tengelyes (Előre) mozdonnyal, később már két forgóvázas két motoros mozdonyokkal is lehetett venni. Ami még jó dolog volt, hogy bár drága volt a teljes szett és csak szűk kör juthatott hozzá, de a barkácsolási hajlamúaknak lehetőségük volt az alkatrészeket külön külön is megvenni és abból építeni saját kisvasutat. Így születtek a PV alapokon készülő gőzmozdony modellek is vagy motorvonatok.
Nekem a gyűjteményemben vannak Előre darabok és egy majdnem teljes Pannónia Expressz szett is, immár másfél évtizede. Sajnos az elmúlt időszakban az éjjel nappali munka miatt nem tudtam vele foglalkozni, most meg már a munkám elvesztése miatt kell megválnom a szettől. Még szét csúszott állapotában is egy elég jó kis szett, simán restaurálható komplett doboztól búcsúzom most.
Álljon néhány kép a dobozról. (A szemafor tudtommal eredetileg nem volt része a csomagnak, a dobozfedő képet már én készítettem pótlásnak, csak hasonló az eredetire, de nem egyezik azzal.)